Kedves Lista!

Ezt a levelet kaptam egy barátomtól.
>
Leírok egy esetet, mely a "szakmádba" vág. Belátásod szerint terjesztheted 
a
listán.

"Utaztattam" egy fiatal nőt, aki jelen életének egy olyan mozzanatát nézte
meg, melyet kb. 2 hónapos magzatként élt át. A megutazott életszakaszában
nem érezte jól magát, összehúzódva, görcsösen lapult, gyomrában érezte 
az
idegességet. Hamar felfedtük, hogy az idegesség forrása az anyja, aki épp
egy konfliktust szeretett volna részleteiben kiélni az apjával. Az apáról
úgy gondolta az anya, hogy gyerekes, nem veszi komolyan azt, amit kéne,
ekörül robbant ki a konfliktus. Az anya anyja, a "páciensem" nagymamája
ugyancsak érintett volt a történetben, ő e konkrét esetben az apa mellett
állt. Az anyában ezért pillanatnyi harag gerjedt a nagymama iránt, "minek
kotnyeleskedik bele" az ő életükbe. A magzat átvette ezt a haragot. Az
utazás során jó sokáig tartott, mire felismerte, hogy az nem az ő haragja,
hanem az anyjáé, ő "csak" az anya vérével ezt az érzést is átvette.

Tanulság: a környezet ingereit a magzat is érzékeli, azonban ő képes ezt 
az
anya szűrőjén keresztül a sajátjának tekinteni. Miért baj ez? A lány, azóta
is cipelte magában elrejtve ezt az érzést. Konkrétan a nagymamával szemben
semmi problémája nem volt, de érezte, hogy köze van ahhoz, hogy fáj a feje,
a háta, görcsös a hasa, szorít a mellkasa. Az utazás során felismerte, 
hogy
tulajdonképpen az anyja pillanatnyi idegességét és haragját építette be.
Hatott rá, hiszen benne volt, a fizikai léte nem létezhetett volna az anyja
nélkül akkor. Letenni sem volt túl könnyű, mert eleinte komoly
lelkiismeret-furdalása támadt: ha ő nem cipeli ezt a terhet, akkor egyedül
hagyja az anyját.

Na ennek a bűntudatnak a gyökere is érdekes, de most csak mellékszál, ezért
nem részletezem jobban: felnőtt életében nem éli meg, nem mutatja ki eléggé
az anyja iránt érzett szeretetét.

Egy rövid ideig tartó érzésről beszélünk. A lány ezt 30 éven át, hordta
magában! Felnőtt fejjel irreálisnak tűnhet, hiszen mindegyikünkkel
előfordulhat, hogy egy pillanatra felidegesítenek bennünket. A pici magzat
vagy a pici gyerek viszont nem biztos, hogy felismeri ebben a
pillanatnyiságot, és esetleg hozhat egy egész életre szóló döntést. Ezért
fontos, hogy lehetőségeink szerint tudatosan éljük az életünket, és ha
"hibázunk" is, ehhez méltóan hozzuk helyre azt. (Igen, lehet beszélgetni 
a
magzattal, érteni fogja, és még emlékezni is fog rá!!)

Pici embrió korában nem egyedül volt ott a méhben. A megutazott szakaszban
viszont már egyedül volt, de az ikertestvér helye még ott volt. Legalábbis
az érzéseiben. Hiányzott neki nagyon a "másik fele", pedig, mint
visszanéztük, csak néhány napos koráig volt társasága. Belátta később, 
hogy
a "másik fele" ezúttal nem erre az életre volt hívatott, még ha el is
kísérte a kezdetekhez, és ha időszerű, újra találkozni fognak.

Orvosi statisztikák szerint nem ritka, hogy egy terhesség ikerterhességnek
indul, de nem mindegyik zigótából lesz életképes magzat. Sokszor erről 
az
anya semmit sem tud. A gyermek azonban tudja! A foganás pillanatától kezdve
vannak emlékei az életről. Persze más kérdés, hogy ezt felnőtt korában 
kevés
ember tudja magától felidézni...

István, emlékeim szerint volt egy korábbi írásod, ami hasonló magzati
létbeli élménynek a hatását tárgyalta. Ebben a történetben is van kapcsolódó
tanulság: az őáltala a méhben töltött idő alatt szerzett élmények
továbbszálltak az ő terhességére is. A hölgy terhessége sem volt teljesen
zökkenőmentes. Sőt, az őt fojtogató érzelmi béklyó fojtogatólag hatott 
a
gyermekére is. A felnőtt életével párhuzamba állítva az utazott időszakot,
rájött, hogy a lánya születésekor az ő "közreműködése" is benne volt abban,
hogy a lánya nem lélegzett fel születés után, eltartott egy darabig, míg 
az
orvosok rávették, hogy működtesse önállóan a fizikai testét.

Még egy adalék: azzal, hogy lehorgonyozta magát pici gyerek korában az 
anyja
méhében, a felnőttkori viselkedése is sok dologban hasonlít egy
durcás/hisztis pici gyerek működési módjára. Ez viszont a párkapcsolatában
nem volt túl eredményes hozzáállás.

Üdv. Zoli
>
Köszönöm Zolinak ezt a levelet. Igazán hasznos gondolatokat tartalmaz és
igazolja az általam írt meditációkban elhangzott elveket.
István.(Bp.)