Miki,

>Legyen szendvics: 5nm fém, 2nm szigetelés felváltva.
>Az 7nm egy 1méter vastag szendvicsben -> 143 millió m2 felület elvileg.

>C = epszilon*A/d = 8,8e-12  *  143e6 / 2e-9 = 630 000 Farad.
>U = 2V
>E = 0,5 * C *U^2 = 1260 000 Ws = 350 Wh.  1m3-ben. Ideális esetben.
>Nem az igazi, de ezt még epszilon realatívval szorozni kell.
>A 1m3-es szendvics tömegét meghagyom másnak. :)
1000 és 10000 kg között.

>Az 5nm vastag fémréteget lehetne 5nm széles csíkokra vágni,
>köztük 2nm szigetelőt hagyva. Azaz lemezek helyett fémszálak.
>Némi rajzolgatás után kijön, hogy 9/7-szeresére növeltük a felületet,
>és csökkent a tömeg (feltéve, hogy a fém nehezebb, mint a szigetelő).
Jó irány lenne, nanoszerkezet->nő a felület.
De nem jó, mert nő a soros ellenállás, eldisszipálódik a teljesítmény már 
a 
kondenzátorban.

>5 liter/100km 20%-os hatásfokkal = 2400 Wh/100km
>- visszatáplálás nélkül.
>Ha epszilon realtív 7, akkor ez 100km/m3 .    Határeset.
Nagy epszilon, rosszabb minőség, vastagabb szigetelő kell.

>Amiben reménykedni lehet talán,
>az a nagyobb U, a visszatáplálás, a jobb relatív epszilon.
Nem megy a nagyobb U, az alagutáramok miatt.
Nincs mese: a molekuláris "kondenzátor" adja a legnagyobb energiasűrűséget, 
az atommagok és az elektronok iszonyatosan közel vannak egymáshoz, 
elképesztő térerő van közöttük (ha szabad egyáltalán téreről beszélni a 
molekulában), ami viszonylagosan nagy energiasűrűséget jelent. Ezt nem 
lehet 
két vezető - dielektrikum kondenzátorral megközelíteni. Teccik, nem teccik: 
a villanymérnöknek el kell ismerni, hogy a vegyészek energiasűrűségben 
elvi 
okokbol is, jobbak :_-(

Mj.