Torok Peter:

> >  Szamomra egyetlen dolog rendkivul fontos az 
> > oszinteseggel kapcsolatban: hogy onmagammal szemben 
> > mindig oszinte legyek.
> > Meglepo lehet, de mastol mar nem varom el az 
> > oszinteseget [...]

> Itt szvsz egy nagyon fontos dolgot irtal le: hogy a 
> magunkkal szembeni es a masokkal szembeni oszinteseg ket 
> kulon dolog, es eltero szabalyok vonatkoznak rajuk. En is 
> igy gondolom, de valoszinuleg ezt nem mondtam ki eddig 
> vilagosan.

Szerintem is nagyon fontos dologra hivtatok fel a 
figyelmet. Onmagunkkal oszinten szembenezni, felvallalni 
_minden_ tettunket es gondolatunkat onmagunk elott is 
sokszor nehez. Ezert inkabb bemagyarazzuk magunknak, hogy a 
szemelyisegunknek az a resze, amellyel nem 
tudunk "kibekulni", nem is hozzank tartozik, kulonben is 
csak lenyegtelen dolgok tartoznak oda, nem is erdemel 
figyelmet. Ez a bemagyarazas legtobbszor tudat alatt megy 
vegbe, es talan nehanyan eletuk vegeig nem tudatositjak, 
hogy sose mertek teljes mertekben szembenezni onmagukkal.

Ha mar sikerult jol elhitetni magunkkal, hogy valoban azok 
vagyunk, akiknek latni akarjuk magunkat, akkor jon be a 
masokkal szembeni oszinteseg kerdese. Mivel 
egyenisegunk "tabu reszet" mar elkulonitettuk, igy semmi 
okunk ra, hogy a megmaradt reszeket ne osszuk meg az(ok)
kal, aki(ke)t szeretunk; vagyis mi "oszintek" vagyunk, 
mert "mindent" elmondunk a masiknak. Hogy a masik hogy 
reagal, az kulon tema, de akarhogy is reagal, mindenkeppen 
azt fogjuk eszrevenni, hogy nem jonnek ossze ugy a dolgok, 
ahogy a kozosen szott almokban elkepzeltuk. Egyszeruen 
zavar valami, valami olyan dolog, amit sokszor meg se 
tudunk nevezni; igazabol csak azt erezzuk, hogy a lelki 
egyensulyunk labilis, sose vagyunk *igazan* nyugodtak es 
elegedettek. Kulonosen kinzo ez az erzes, ha azt 
tapasztaljuk, hogy amugy minden rendben van korulottunk, 
tehat *semmi okunk* az elegedetlensegre. Nem vesszuk eszre, 
hogy az egyenisegunk kizart reszenek a jelzeseit hagyjuk 
figyelmen kivul; ez a problemak forrasa. Ugyanakkor ha 
masokat kell meggyoznunk az oszinteseg fontossagarol, nagy 
pofaval es buszken allitjuk, hogy igen, ez tenyleg nagyon 
lenyeges tulajdonsag, es milyen jo, hogy bennunk megvan. ;-
()

A fentiek miatt ugy gondolom, hogy a legfontosabb valoban 
az, hogy onmagunkkal oszintek tudjunk lenni, es ha ez 
megvan, akkor erdemes a masokkal szembeni oszinteseggel 
komolyabban foglalkozni. Mindezek mellett ugy gondolom, 
hogy a (szandekos) hazugsag mindenkeppen rossz es 
kerulendo. De talan ennek is csak akkor tudjuk felmerni a 
jelentoseget, ha az onmagunkkal szembeni oszinteseget mar 
kialakitottuk. (Sokszor eleg nagy pofonok kellenek ahhoz, 
hogy merjunk tisztan latni. Ha viszont mar merunk, akkor 
utolag belatjuk, hogy oriasi szuksegunk volt azokra a 
pofonokra. :-) Ezzel viszont nem azt akarom mondani, hogy 
mas modon nem juthatunk el erre a szintre.)

> > "Az emberek uldozik a hazugsagot, de nem tudjak 
> > elviselni az igazsagot."

> Azert nem mindenki, de sajnos altalaban tenyleg igy van 
> :-(

Igen, en is ezt tapasztalom (beleertve a kiveteleket is). :)

A dolgoknak sulya van, es sokszor olyan erovel nehezednek 
rank, hogy az elviselesuk helyett hagyjuk megteveszteni 
magunkat. Az igazsag elviselesehez bizonyos foku erettsegre 
van szukseg, amelyet ki tudunk fejleszteni magunkban, de 
semmikepp sem alakul ki automatikusan.

Nora