Kedves Laci!
> sokan nem veszik komolyan a parkapcsolatot, hazassagot (tart
> ameddig tart...)
Szerintem ez a bizalmatlansagbol fakadhat, meg talan abbol is, hogy
tudat alatt ezek az emberek nem tartjak meltonak sajat magukat egy
tartos kapcsolatra, felnek a csalodasoktol, ezert eleve ugy allnak
hozza, hogy belekalkulaljak a csalodasokat, azt gondolvan, hogy akkor
konnyebb lesz esni, mert nem "pofara esnek". Nem hisznek, es nem
csalodnak, mert aminek a letezeseben nem hittek, abban csalodni sem
tudnak. Lehet, hogy tevedek, de igy gondolom, igy tapasztaltam eddig.
> Igy mennek bele hazassagokba is (a statisztikak csak errol
> szolnak, az egyeb kapcsolatokrol nem nagyon), aztan ha problemak
> merulnek fol (mert fognak), akkor az egyszerubb utat, a valast
> valasztjak, ahelyett, hogy megprobalnak a problemat megoldani.
> Pedig ezek a problemak igen gyakran megoldhatoak lennenk, csak
> mindket feltol tobb alkalmazkodast, toleranciat igenyel, neha fel
> kell adni magambol valamennyit.
Igen, ezzel melysegesen egyetertek. Szerintem akkor kell feladni egy
kapcsolatot, amikor azt latjuk, hogy mi mindent megtettunk a
problemak megoldasa erdekeben (persze, minden szentnek maga fele
hajlik a keze, kell az igazsag keresesehez nagy adag onkritika is, es
be kell tudni vallani, ha hibaztunk, mert ugye nem vagyunk
tokeletesek), am a masik fel futyul az egeszre, csupan az erdekli,
hogy O jol erezze magat, idonkent odalok valami "koncot", de
tulajdonkeppen "nagyobb" dolgokat nem hajlando megtenni a kapcsolatuk
epsege erdekeben. Vigyazni kell azert, hogy a nagy alkalmazkodas
kozepette ne akarjuk a parunk szemelyiseget megvaltoztatni, maradjon
az aki, de "neha azert mosogasson el" stb., megha nincs is kedve ;)
> A megoldas nyilvan nem a tiltasban keresendo, hanem az emberek
> gondolkodasaban (ha ugy tetszik nevezhetjuk erkolcsnek is :-) )
En is igy gondolom, bar kicsit maskepp nevezem ezt a gondolkodast. Az
erkolcs szerintem egyenes kovetkezmenye az ember onertekelesenek.
Mert aki ugy erzi, hogy O maga eleg ertekes (es nem csak hangoztatja,
csupan hiusagbol elhiteti onmagaval, hanem valoban, lelke legmelyen
is ismeri es elismeri onmagat), es kepes eppen ugyanugy tisztelni a
tobbi embert, ahogyan onmagat, akkor nem fogja eldobalni az ertekes
embereket, sot, hamar kiszuri az ertektelent, es nem tervez, nem tesz
vele semmi szemelyesebbet. En erre mondom: erkolcsos, van tartasa.
> Az egy kovetkezo kerdes, hogy Mo-n miert magasabb (bizonyara az,
> statisztikat most nem tudok) a valasok szama, mint mas europai, vagy
> akar kelet-europai orszagokban.
> Nyilvan szerepe van ebben a csaladok gazdasagi (anyagi)
> nehezsegeinek, amelyek elobb utobb meg tudnak mergezni egy
> kulonben jo kapcsolatot is.
Ideig-oraig igen, de ha valoban szeretik egymast, akkor hamar
radobbennek, hogy mindegy, hogy mennyi penzuk van, attol nem lesznek
ertektelenebbek egymas szamara, es, ha mar penzuk sincs, akkor meg
mire valo meg egymast is sanyargatni, akkor legalabb az igaz
szerelem, az oszinte szeretet, egymas megbecsulese maradjon nekik meg.
Sok hazassag megy tonkre pl. az iszakossagon. Inni kezdenek
(tobbnyire a ferfiak, de elofordul, hogy a nok), ha nincs munkajuk,
mert ertektelennek erzik magukat. Isznak, ha nincs penzuk (mibol?).
Isznak, ha meg kellene oldani az otthoni problemakat, (a feleseg
megvaltozott), a munkahelyi problemakat ... egyszoval menekulnek.
A parjuk meg toluk menekul - ritkabban veluk egyutt iszik, akkor meg
egyutt menekulnek.
Szerintem mindenfele probleman felul lehet emelkedni (megha nem is
lesz megoldva a penzhiany ...), es ra lehet jonni, hogy ott vagyunk
egymasnak, es ha a vilag rossz, es eltapos, akkor legalabb mi
szeressuk egymast, legalabb mi legyunk jok egymashoz.
Mert ha mi nem, akkor ki?
> De lehet, hogy van kozos abban, hogy Mo ott van a vezeto helyeken
> az ongyilkossagok szamaban is. (Vegul is hasonlo a ketto annyiban,
> hogy egy adott problemas szituacioban talal-e valaki megfelelo
> megoldast, vagy szelsosegesen csak a helyzet megszuntetesere tud
> gondolni)
Eppen ez jutott nekem is eszembe, amikor a valasi statisztikakat
olvastam - megeloztel ;)
Szerintem az ongyilkossagoknak is onertekelesi zavar a kulcsa. Lattam
mar sok nem sikerult ongyilkossagot (korabban mar irtam errol), es
szinte mindegyiknel tisztan latszott az onertekelesi problema - nem
tartjak erdemesnek magukat valamire: kapcsolatra, eletre, munkara.
Ugy erzik, hogy senkinek sem eleg jok, nem tudnak adni, csak elvenni,
nem tudnak megjavitani, csak elrontani - ezt hiszik.
Az igazan jo kapcsolat is szerintem segithet ezen a probleman. Aki
szeret minket, gyakran mondja: "mihez kezdenek nelkuled?", egybol
erezzuk, hogy szukseg van rank, megdicser, ha sikerul valami: "ugyes
vagy, ezt jol csinaltad" erezzuk, hogy meg tudjuk oldani a dolgokat,
szeretettel megmutatja a hibainkat is, es segit azokat kikuszobolni,
mint ahogy mi biztositjuk Ot arrol, hogy szuksegunk van ra, hogy
"ugyes volt, jol csinalta", szeretettel megmutatjuk a hibait es
segitunk azokat kikuszobolni. Miert lennenk hat ongyilkosok, ha ez
ilyen szepen mukodik, szukseg van rank, jol csinaltuk, es torodnek
velunk? Es miert lenne ongyilkos O?
Es olykor jo, ha az embernek van egy jo baratja/baratnoje, aki azt
mondja neki: "Ne akarj menekulni, mert a problemak visszakoszonnek,
ha nem oldod meg oket. Probald meg inkabb megoldani".
Az a menekules, ha egy jo barat azt mondja: "Latod, mind egyforma! Ne
bizz benne, nem fog sikerulni, hagyd ott, ne vacakolj vele, nem eri
meg!" - persze van, amikor menekulni kell, de csak akkor, ha mar
tenyleg "eg a haz", ameddig meg olthato a tuz, addig nem kell
otthagyni mindent.
Szia:
Ivett
|
