Sziasztok!
Hogy milyen volt Baja 2000.07.08-án? Csodalatos, felemelő, izgalmas,
megható, érdekes, különleges, tréfás, szép, kedves, jól szervezett,
monumentális........Hat akkor most helyezkedjetek el kényelmesen (cipőt
lerúgni, lábakat lehet az asztalra tenni, sört készíteni) az én szememmel
egy kicsit bővebben beszámolok róla.
Az Externet konyha listán hangzott el a nyilvános felhívás, miszerint minden
kedves listatagot sok szeretettel var Ágnes és férje (a mesterszakács)
István az M 235 halfőzőhelyen.
Meg 7.-en megérkeztünk a közelben lakó rokonunkhoz, aki igen jól ismeri
Baját, (lévén hozzájuk a legközelebbi város). Szombaton a deli órákban
mentünk Bajára, mert ott is meglátogattunk egy másik rokont. Mikor végig
autóztunk a városon, az "idegenvezetőnk" csodálkozva figyelte, a teljes
belváros lezárását. A helyi lapból egy várostérképet hozott magával, mely
felett hosszasan tanácskoztak a bajai lakosú rokonnal, vajon hol lehet
parkolni. Délután 1/2 3 órakor egy, a lezárt területhez nagyon közel levő
nyugalmas utcácskába sikerült parkolót tálalnunk
Izgatottan indultunk el, bár időnk rengeteg volt, hiszen csak este 6-kor
gyújtottak meg a tüzeket. Ahogy beleptünk a lezárt utcába meghökkentünk. Az
út két oldalán keresztbe asztalok és padok voltak téve. Minden asztalhoz
kétoldalt pad, majd rögtön a következő egész végig. Az út közepe szabadon
maradt. Mindenhol egységesen batyuk voltak elhelyezve. Hamar felfedeztük,
hogy a csomagokban elegendő mennyiségű hasogatott fa van, az alatta
elhelyezett papíron pedig minden halfőző hely száma, és a benevezett személy
neve fel volt tüntetve. Mindenki kapott egy kb. 50X50cm vaslemezt, melynek
kihajtható 15-20cm-es lábai voltak. Ezen kellett a tüzet megrakni. Minden
halfőzőt megleptek a sponzorok egy egységcsomaggal, melyben az ünnepi
alkalomra kiadott újságon kívül a bajai halászlére oly jellemző gyufa
tészta, vágódeszka, sőt meg receptfüzet is volt.
Ilyen korán meg igen gyér volt itt a forgalom, és a halfőző helyeket is csak
helyenként foglaltak el. Az ország nyugati részével ellentétben igen szép
volt az idő, a kánikulát csak az erősnek mondható szél mérsékelte. Beértünk
a főtérre. Itt csodálkoztunk csak el igazan. A főterén a színpad előtti üres
helyen kívül az egész terület az előbb leirt módon berendezve főzőhelyekkel.
Átvágtunk rajta, majd egy hosszú utcán a Szent Imre templomhoz értünk. Ez
mar az M szektor volt. Kicsit jobban körbenézve megláttuk Ágnest, amint egy
asztal mellett árválkodott. Örömmel vette érkezésünket. Kocsival behozták a
holmijukat, majd István elvitte a kocsit. Megcsodáltuk a hatalmas mennyiségű
kifőtt tésztát (máig nem tudom mi lett vele), az ez alkalomra vásárolt új
bográcsot, majd tovább sétáltunk. Ismerkedtünk Bajával, ízlelgettük a
hangulatot, ámélkodtunk.
Azt már a rádióban is hallottuk, hogy több mint 2000 bogrács lesz, de, hogy
ez mekkora területet igényel, azt elképzelni sem tudtuk. Az egész belváros
utcai, terei, sőt még a Sugovica partra is jutott belőlük bőven. A halfőző
terület peremen vásározók kínálták portékájukat, egyik-másik kézműves a
helyszínen dolgozott, ezzel hívta fel a figyelmet. A város üzletei nyitva
voltak. Három szabadtéri színpadon folytak az előkészületek az előadásokra.
Átmentünk a Sugovica hidján (mely nem más, mint a Duna egyik ága az itt elő
nemzetiségek nyelvén) a szigetre, sétáltunk egy kicsit, és gyönyörködtünk a
fövenyes partú szabadstandban (ahol sokan fürödtek), a vadregényes tájban, a
szépen gondozott üdülőkben. A város csodálatos virágdíszbe pompázott. Ahova
csak néztünk, mindenütt a nyári virágok színorgiája nyugtatta a
tekintetünket.
Külön utcát kaptak a híres hajósi pincészetek, ahol mindegyik sátornál
szíves invitálással kínálták a saját borászatukból kikerült bort, mellé a
háziasszony saját maga által sütött házi pogácsáját.
Ahogy múlt az idő, egyre több halfőző helynek érkeztek meg a gazdái, és
kezdték otthonossá varázsolni a helyszint. Mindenki megterített, sok helyütt
fehér damasztterítő került az egyszerű léc asztalra, másutt színes terítő
virított, hívogatta a vendeget. Mindenütt előkerültek a terítékek is,
legalább 2000 féle. Volt ott porcelán, kerámia, műanyag, zománcozott
kisbogrács, minden, amiből enni lehet. Végül felékesítették az asztalokat a
szalvétával, gyertyával, virágokkal. Szinte nem is láttam olyan helyet, ahol
ne lett volna virág. Volt ott igényesen megkötött virágkompozíción keresztül
a 2-3 szál letört futórózsáig minden. Előkerültek a sütemények. A házi
rétestől a jóféle sajtos pogácsán keresztül a zacskós ropiig, mindenkinek az
igénye és képessége szerint.
A férfiak gondosan letakartak a bográcsot, nem ám valaki kilesi mitől jó a
jó halászlé. A közelben levők összebarátkoztak, eddig idegen emberek együtt
nevetgéltek, egymást kínálták süteménnyel, borral.
Mikor visszaértünk öt óra körül Ágnesékhoz, meglepve tapasztaltuk, hogy
mellettük már két tűz is ropog. István rögtön beszámolt róla, hogy a
szomszédok zalaiak, és már nagyon féltek, hogy megromlik a hal, hiszen
magukkal hoztak ebben a kánikulában. Különben is Ők szegedi halászlét
főznek, így először az alaplét főzik, majd passzíroznak, aztán főzik készre,
ez több időt vesz igénybe. Egyszer csak felrikoltanak az egyik tűznél, hogy
kész, és kaján vigyorral kínáljak: "felénk így főzik a halászlét".
Szívélyesen invitáltak mindenkit. Közelebbről megnézve, nevetve
tapasztaltuk, hogy az bizony egy finom körömpörkölt volt marhalábszárral.
(Még tegnap este főzték a kempingben, most csak megmelegítették a
maradékot.) Meg szerencse, hogy Ágnes hozott magával kenyeret (a bajai
halászléhez ugye nem kell kenyeret enni), így aztán a zalai körömpörkölttel
laktunk jól meg 6 óra előtt. ................
Holnap folytatom Mária
|
